2023. február 28. 17:47 - T.Tom

Családi nap a Hármashatárhegyi repülőtéren

Családi napot tartott február utolsó vasárnapján az idén százkettedik születésnapját ünneplő Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a magyar repülés egyik bölcsőjeként számontartott Hármashatárhegyi repülőtéren. A történelmi helyszínen – sokévnyi kényszeredett kihagyást követően – csak az elmúlt években adatott meg a lehetőség arra, hogy a hangárokba zárt repülőgépek ismét elemelkedhessenek a repülőtér jellegzetesen lejtős futópályájáról. A rendezvényen a mindösszesen néhány fokos hőmérséklet ellenére nagy számban jelentek meg érdeklődők, hogy megismerkedhessenek a repülőtér életével, a repülősport szeretetével.

img_1734.jpg

A kora reggeli órákban még javában zajlanak az előkészületek, hogy kezdésre minden készen álljon. A hangárból előkerülő Góbé – a vendégek megérkezése után – szorgalmasan rója a köröket az érdeklődőkkel.

img_1762.jpg

Alacsony áthúzással köszönti a szervezőket az első vendégként Dunakesziről érkező Falke.

img_3618.jpg

„Főnix” hívójellel köszön be látványosan az esemény sztárja, a 336-os oldalszámú Mi-24P. Kísérőjével Gödöllő, majd Dunakeszi érintésével érkeztek meg Szolnokról a II. kerület szívébe, elkerülve a főváros sűrűn lakott kerületeit.

img_3831.jpg

Jóval a hivatalos megnyitó kezdete előtt is nagyszámú érdeklődő várja már a szolnoki vendégeket. Az érkező helikopterek fotózására kiszemelt Vörös-kővár utólag is remek választásnak bizonyult.

img_1805.jpg

A 02-es oldalszámú H145M a géppár második tagjaként érkezett, a lassan 4 éve rendszerben álló típus soha korábban nem járt még a Hármashatárhegyi repülőtéren.

img_1784.jpg

A honvédség gépei egymás között.

img_1953.jpg

Délben érkezik az első magyar fejlesztésű és gyártású helikopter, a HungaroCopter két fő szállítására alkalmas változata. A szükséges teljesítmény előállításáról egy Rotax 915IS típusú boxermotor gondoskodik.

img_4002.jpg

Besenyei Péter neve mindig garancia a profizmusra, és a higgadt precizitásra. Corvus Racer 540 típusú műrepülő gépét az ő közreműködésével, kifejezetten az ő igényeinek megfelelően tervezték.

img_1987.jpg

Indításhoz készítik elő a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának MD-500-asát.

img_2049.jpg

A helikopter hamar a levegőbe emelkedik, és egy gyors áthúzással búcsúzik a közönségtől.

img_2184.jpg

Az idő romlásával a szolnoki vendégek is a távozás mellett döntenek. Látványosan veri fel a levágott füvet a 145-ös.

img_2195.jpg

A színes matrica csak az első két leszállított gép kiváltsága.

img_2206.jpg

Búcsúzik a rendezvénytől Dr. Koller József dandártábornok is, a gép parancsnoka.

img_2309.jpg

A Mi-24-es típus feladatainak egy részét a H145M veheti majd át.

img_2250.jpg

A „P” alváltozat jellegzetessége a jobb oldalra épített „konzervnyitó”, azaz a GSh-30-2 típusú 30mm-es űrméretű ikercsövű gépágyú.

img_2222.jpg

A „magyar Zeltweg”.

*

20221022_151251.jpg

Ilyen látvány fogadja fentről azt, aki vállalkozik egy iskolakörre a Hármashatárhegyi Repülőtérről. Ez úton szeretném köszönetemet kifejezni a lehetőségért, és a rendezvény lebonyolításáért a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületnek!

Szólj hozzá!
2022. február 16. 16:27 - T.Tom

Splitbe látogatott az USS Harry S. Truman (CVN-75)

 2015 után ismét Horvátországba érkezett az USS Harry S. Truman (CVN-75) repülőgép-hordozó, hogy Split előtt lehorgonyozva adriai útja során logisztikai ellátásban részesülhessen, és hogy a személyzet számára némi kikapcsolódási lehetőség is biztosítva legyen.

img_9381.jpg

A Nimitz-osztályú repülőgép-hordozó a megelőző hetekben a Földközi-tengeren megrendezett „Neptune Strike ’22” elnevezésű hadgyakorlaton vett részt, melynek keretében hazánk felett is több alkalommal végeztek légi utántöltést, majd gyakorolták a magyar előretolt repülésirányítókkal a közvetlen légi támogatás eljárásait.

img_9561.jpg

A hajó számára a horvát kormányzat február 11-15 között adta meg az engedélyt, hogy felségvizein tartózkodjon. Habár a hordozó az eredeti tervek alapján tavaly átkelt volna a Szuezi-csatornán, az Oroszország és Ukrajna között növekvő feszültség okán elrendelték, hogy a Földközi-tengeren maradjon.

img_9473.jpg

A CVN-75 érkeztét megelőzően a Norvég Királyi Haditengerészet "Fridtjof Nansen" (F310) elnevezésű fregattja is a kikötőbe érkezett.

img_3737.jpg

*

img_9617.jpg

 

 

1 komment
2021. június 24. 14:22 - T.Tom

Szpotterek a helikopter bázison

Míg korábban a civil szféra felől a Magyar Honvédség irányába érkező, a mindennapi működés pillanatait bemutatni szándékozó kezdeményezések felé inkább az elzárkózás volt jellemző, az utóbbi időszakban több alakulat is fokozatosan vált egyre nyitottabbá. Ez a folyamat persze nem meglepő, ahogy egyre szélesebb tömegek számára válnak elérhetővé olyan technikai eszközök, melyek már belépő szinten is rendkívül jó minőségű fényképek, vagy videó felvételek elkészítését teszik lehetővé (akár mobiltelefonnal is), úgy a társadalmi igény is jelentkezik ilyen anyagok elkészítésére és megosztására. A telekommunikáció fejlődésével azonban nem csak az adatok, információk minősége nőtt meg drámaian, hanem a rendelkezésre állásé is, az elérhető nagysebességű vezeték nélküli adatátvitel már valós időben lehetővé teszi a tartalmak megosztását, az információ villámgyors terjedését. Míg 2020 előtt általában csak a szakmai sajtó képviselői számára adatott meg civilként a belépés lehetősége a légijárműveket üzemeltető bázisok területére, az előző év során Kecskemét már több alkalommal is megnyitotta kapuit a fotósok számára, idén júniusban pedig - első alkalommal - az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis is két napos szpotter eseményt szervezett, melynek záró napján az éjszakai mozzanatok kerültek a főszerepbe. Mivel aznapra a hivatalos csatornákon keresztül is meghirdetésre került, hogy a bázis forgószárnyasai esti kiképzési repülési feladatokon vesznek majd részt, a tervezett 21 órás beléptetés előtt lehetőség nyílt a gépeket még gyönyörű fényekben, napnyugta előtti körülmények között is látni.

img_7923_1.jpg

Első látnivalóként a 331-es oldalszámú Mi-24P iparkodik kifele a bázis területéről a helikopterek által nem kedvelt forró, híg nyári levegőben.

img_7935_1.jpg

A 331-est hamarosan a 720-as oldalszámú „V” alváltozat követi. A gépek grafitszürke festése szép kontrasztot ad a fakó szolnoki éggel.

img_7960_1.jpg

Egy közeli légtérből Cobra hívójellel érkezik vissza a két AS350-es, melyek a szóbeszédek alapján már az augusztus végén megrendezésre kerülő kecskeméti repülőnapra gyakorolnak.

img_7968_1.jpg

Feladata végeztével direktben érkezik vissza állóhelyére a 331-es.

img_7975_1.jpg

Útvonalrepülés feladatának végeztével alacsonyan lép be a bázis területe fölé ismét a 720-as „V”.

img_7979_1.jpg

A 2018 folyamán nagyjavított 8 darab Mi-24-es közül mindösszesen két darab tartozik a „V” alváltozatba. Éleslövészetek során a pilóták inkább a 30mm-es GS-2-30 típusú ikercsövű gépágyúval felszerelt „P” alváltozatot preferálják nagyobb tűzereje miatt, így a „V”-k már csak darabszámukból fakadóan is ritkábban kerülnek lencsevégre.

img_8011_2.jpg

Az útvonalrepülés után a személyzet a futópálya mellett elhelyezett „gate”-ekre való bejöveteleket gyakorolja, majd egy dinamikus kigyorsítást követően iskolakörre áll.

img_8069_1.jpg

Rubik hívójellel települ át Szandaszőlősre a 704-es oldalszámú Mi-17-es, hogy az este hátralévő részében ejtőernyősöket ugrasson.

img_8023.jpg

A vizuális bejövetelek után a műszerek veszik át a főszerepet, RNP és PAR megközelítéseket gyakorol a találó Főnix hívójelű Mi-24-es.

img_8121.jpg

A nap már lemenőben, mire az első H145M felszáll állóhelyéről.

img_8150.jpg

Az utolsó fényekben helyezkedik be leszálláshoz megváltozott pályairányra a 720-as. A nagyjavított orosz, és a frissen beszerzett európai helikopterekkel drámaian megnőtt a légibázis napi mozgásszáma – a néhány évvel ezelőtti rekord napi mozgásszám ma már csak egy alacsony terhelésű üzemnapnak számít Szolnoknak.

img_8179.jpg

A láthatóság mindkét irányba működik. Ahogy egy fotós könnyen észreveheti az érkező gépeket, a helikopterek pilótái ugyan olyan könnyen ki tudják szúrni, ha valaki vár rájuk…

img_8192.jpg

…és alkalmanként egy-egy baráti gesztus is belefér, ha a repülésbiztonságot nem befolyásolja.

img_8230.jpg

Az egyre fényesebben világító Hold jelzi, hogy hamarosan ideje elindulni a bázis területén belülre.

img_8080_1.jpg

img_8082_1.jpg

Az éjszakai fotózás helyszínéül a Lima apron lett kijelölve. Indítás előtt a bázis biztosítja a fotósok számára, hogy közelről is megtekinthessék a gépeket, hiszen erre járó hajtóművek mellett már nem lesz lehetőség.

img_8084_1.jpg

A fotósok kérésére a bázisparancsnok segítséget nyújt, az előkészítés alatt álló helikoptereket gépjárművek reflektoraival világítják meg.

img_8091.jpg

A Zlin felszállása után a keresőfényszóróval felszerelt, 15-ös oldalszámú H145M indítása következik.

img_8100_1.jpg

Rendkívül újnak hat még a LED-es színvilág ék felségjelzésű gépeken.

img_8131_1.jpg

A H145-ös a feladat végrehajtása során csörlővel való kiemelést demonstrál az éjszakai sötétben.

img_8158_1.jpg

A H145-ös feladatának befejeztével látványosan indul a 24-es segédhajtóműve.

img_8182_1.jpg

Röviddel az indítás után megjelenik a forgószárnylapátok kontúrfénye, mely a 2018-as nagyjavítás folyamán nyerte el kék, éjjellátó készülékekkel kompatibilis színét. A harci helikopter a bemutató során közeli légi támogatás nyújt a helyszínen jelenlévő JTAC irányítása alatt.

Szólj hozzá!
2021. április 02. 19:53 - T.Tom

MULTI95

Nagypénteken második alkalommal látogatott el Magyarországra a NATO közös, többnemzeti légiutántöltő-repülőgép flottájának (Multinational MRTT Fleet, MMF) vadonatúj, Airbus A330 MRTT típusú repülőgépe, hogy a gyakorló/kiképző repülés részeként három megközelítést hajtson végre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 31 jobb pályájára.

img_6812.jpg

A MULTI95 hívójellel érkező, jellegzetes NATO-szürke festést viselő kecses repülőgép az MMF program 6 partner nemzetének üzemeltetésében áll - mivel az első két átadott gép bázisa Eindhoven lett, így ezek a Holland Királyi Légierő felségjelzését viselik. A program keretében egyelőre 8 darab A330 MRTT-re érkezett megrendelés az Airbushoz, a később leszállításra kerülő gépekből egy második bázis is felállításra kerül Kölnben.

img_6879_1.jpg

A háttérben zajló építkezés daruzási munkálatai miatt bizonyos megközelítési eljárások korábban ideiglenesen felfüggesztésre kerültek, mely keresztbe húzta a Belga Légierő néhány héttel ezelőtt szintén gyakorlási céllal érkező A400-asának személyzetének terveit.

img_6819.jpg

A típus mind merev, mind pedig hajlékony csöves megoldással képes tüzelőanyagot után tölteni. A hajlékony csöves átadás energia ellátásáról a konténer elején található légcsavar gondoskodik. [1]

img_6806.jpg

A polgári példányokhoz szokott szemnek szokatlanok a törzs oldalára és a függőleges vezérsíkra elhelyezett, a katonai típusokra jellemző lumineszcens kötelékfények, melyek éjszaka segítik a vizuális tájékozódást az utántölteni kívánt légijárművek számára.

img_6886.jpg

A Holland Királyi Légierő szervezetében található légi utántöltő gépek T betűvel kezdődő azonosítót viselnek. Évekkel ezelőtt a KDC-10-eseik rendszeres látogatók voltak Budapesten, amikor is a hazánkban gyakorlatozó holland csapatok számára szállítottak felszerelést. Az A330 MRTT-k beérkezésével azonban ezek a klasszikus gépek szakaszosan kivonásra kerülnek, jelenleg már csak egy példány aktív közülük.

fr24.JPG

A repülőgép végül az előzetes terveknek megfelelően 3 touch & go-t hajtott végre a 31R pályairányra, melyek végrehajtását követően az Eindhoveni visszatérés helyett útját Szófiába folytatta.

[1] Kővári László - Légi benzinkutak: Az A330MRTT

Címkék: LHBP A330MRTT
Szólj hozzá!
2019. augusztus 17. 11:41 - T.Tom

Készülődés augusztus huszadikára

Immár hagyománnyá vált, hogy az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis látványos bemutatókkal készül az augusztus huszadikai ünnepségsorozatra, mely bemutatókat a nagyközönség kvázi Szolnok belvárosában, a Tisza két partjáról tekinthet meg. A biztonságos, és zökkenőmentes végrehajtáshoz természetesen előzetes felkészülés is szükséges, a bázis általában a 20-a előtti héten jelöl ki két gyakorlónapot az állomány számára, amelyek alatt minden programelem többször is elgyakorlásra kerül. Mivel nemzetközi viszonylatban is rendkívül ritka azon lehetőségek száma, hogy katonai légijárműveket lehessen városi környezetben látni, ezen alkalmak a hazai (és újabban egyre inkább a nemzetközi) fotós közösség kedvelt célpontjai. Míg a korábbi évek során a gyakorló napok a kora délelőtti órákban kerültek megtartásra, 2018-tól kezdődően már szabadság kímélő időpontban, a késő délutáni órákban tűnnek fel a bázis repülőgépei és helikopterei a Tisza felett.

Az Álmoskönyv szerint jó ómen, ha utunkat Cegléd és Abony között egy Mi-24-es kíséri. A 331-es oldalszámú Mi-24P idén januárban elsőként érkezett haza az oroszországi nagyjavításból azon Mi-24-esek közül, amelyek 26 évnyi tárolást követően lettek (a keletnémet hagyatékból) első alkalommal magyar felségjelzéssel üzembe állítva. A 331-est nemsokára két német H-145M követte a 4-es út felett, melyet a nagyközönség majd a Duna felett tekinthet meg augusztus huszadikán.

img_7269.jpg

Szűk egy órával később megjelenik az első helikopter a Tisza partja felett Szolnok belvárosában, és nemsokára fast rope technikával katonák hagyják el a fedélzetét. A 705-ös oldalszámú Mi-17N sok évnyi állást követően 2017-ben, egy nemzetközi hadgyakorlat kellős közepén érkezett vissza az oroszországi nagyjavításból a kecskeméti bázisra.

img_7298.jpg

 A 705-ös kirakodása után a 701-es oldalszámú Mi-17-es egyéni bemutatója következik. A gép sok éven keresztül volt az egyetlen üzemképes Mi-17-es a honvédség kötelékében, nagyjavítására végül egy évvel később került sor, mint 4 típustársánál. Novoszibirszkbe végül 2017 októberében szállította ki a Volga-Dnyepr légitársaság Il-76-osa az akkor még lóhere mintás kamuflázst viselő gépet, hogy egy évvel később már egy hófehér (és nem kevésbé bizalomgerjesztő) Il-76-os hozza vissza a nagyjavításon átesett gépet a megszokott magyar festésben.

img_7444.jpg

img_7500.jpg

img_7514.jpg

img_7535.jpg

img_7559.jpg

A Mi-17-esek távozása után ismét a 331-es oldalszámú Mi-24-es jelenik meg előttünk, hogy belekezdjen dinamikus bemutatójába, amely megtekintésére utoljára 2012-ben nyílt lehetősége a nagyközönségnek. A gép a délutáni útvonalrepülés után egy szolnoki tankolást követően érkezik a bemutatók kijelölt légterébe.

img_7564.jpg

img_7594.jpg

img_7607.jpg

img_7650.jpgimg_7732.jpg

img_7736.jpg

img_7743.jpg

img_7772.jpg

Amíg a Mi-24-es dinamikus bemutatója tart, az egyik Mi-17-es a közeli szandaszőlősi repülőtéren felveszi az ejtőernyős válogatott tagjait.

img_7836.jpg

img_7845.jpg

A tavalyi évben elmaradt a könnyű kiképző és futár repülőgépek bemutatója, idén azonban 3 darab Zlin is érkezik a 143 és 242 típusokból.

img_7854.jpg

img_7864.jpg

A dinamikus bemutatók után az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár bemutatója következik. Elsőként a légimentők flottájából évekkel ezelőtt átvett 102-es oldalszámú As-350 „mókus” rak ki egy személyt a Tisza partján, majd érkeznek a Mi-17-esek is.

img_7893.jpg

img_7918_1.jpg

img_7926.jpg

 

img_7933.jpg

img_7982.jpg

img_7992_1.jpg

img_7996.jpg

A területet ez alkalommal a 338-as oldalszámú Mi-24P biztosította, mely szintén idén januárban tért vissza az oroszországi nagyjavításból. A kétcsövű, 30 milliméteres GS-30 gépágyú kevésbé fenyegető, ha a személyzet közben integet.

img_8011.jpg

img_8045.jpg

img_8093.jpg

img_8146.jpg

img_8157.jpg

A különleges műveletiek helyét a fürge As-350-es egyéni bemutatója veszi át, majd gyönyörű fényekben még egyszer visszatér a Mi-24-es, és a Mi-17-es bemutató is.img_8160.jpg

img_8191.jpg

img_8235_1.jpg

img_8256.jpg
img_8347.jpgimg_8169.jpg

img_8439.jpg

img_8474.jpg

img_8529.jpg

img_8540.jpg

img_8559.jpg

img_8594.jpg

img_8623.jpg

img_8641.jpg

img_8658.jpg

img_8722.jpg

img_8735.jpg

img_8739.jpg

img_8765_1.jpg

Végezetül a nap utolsó sugarainál minden részt vevő gép kötelékbe rendeződik, és egy utolsó áthúzással búcsúzik a helyszíntől. Találkozunk augusztus 20-án !

img_5211.jpg

img_5221.jpg

img_5226.jpg

img_5230.jpg

 

Szólj hozzá!
2019. augusztus 13. 16:55 - T.Tom

A felkészülés jegyében

2019 augusztus 13-án, a kora délutáni órákban mérte fel a Magyar Honvédség három helikoptere a Duna Országház előtti szakaszát, mely az államalapítás ünnepének alkalmából szervezett vízi-, és légi parádé helyszínéül szolgál majd.

img_6820.jpg

Enyhén csepegő esőben elsőként a 102-es oldalszámot viselő, könnyű kiképző, felderítő, és futár feladatokat betöltő As350 „Ecureuil” típusú helikopter érkezik.

img_6838.jpg

A Duna-part épületei még ilyen borongós időben is gyönyörű hátteret biztosítanak a fotózáshoz.

img_6847.jpg

A gyakorló repülések súlypontja a szokásosnál délebbre húzódott el, a magyarázat csak a képek utólagos elemzésekor derül ki.

img_6850.jpg

img_6879.jpg

img_6898.jpg

A Mi-24-es típus 7 éve járt utoljára a belváros felett az államalapítás ünnepe alkalmából.

img_6904.jpg

Ezen a képen is érdemes alaposabban szemügyre venni a hátteret.

img_6909.jpg

img_6935.jpg

A nagy bedöntésű fordulóban láthatóvá válnak az úszómellények, melyek viselete víz feletti repülések esetén kötelező.

img_6969.jpg

img_6974.jpg

Balról jobbra közeledve láthatóvá válik az orr jobb oldalán elhelyezett 30mm-es kétcsövű gépágyú.

img_7021.jpg

img_7054.jpg

img_7096.jpg

Végezetül pedig a 705-ös oldalszámú Mi-17N érkezik, mely 2017 folyamán érkezett vissza az oroszországi nagyjavításból.

img_7115_1.jpg

img_7131.jpg

img_7226.jpg

img_7240.jpg

Szólj hozzá!
2019. május 19. 20:10 - T.Tom

A Honvédelem Napja

Több hónapos előkészítő munka után a május 18-19-ei hétvégén rendezte meg a Magyar Honvédség a Budaörsi Repülőtéren a Honvédelem Napját, melyen valamennyi jelenleg hadrendbe álló, és néhány már megrendelt, hamarosan leszállításra kerülő haditechnikai eszköz megtekintésére lehetőség nyílt . A szombati napsütéses, és a vasárnapi váltakozó időjárás ellenére a két nap alatt mindösszesen hatvanezer ember látogatott ki az egykori nemzetközi repülőtér ikonikus körépülete elé.

A 9 órai kapunyitás kiváló lehetőséget adott arra, hogy a repülő program 10 órás kezdetéig körbe lehessen járni a kiállított repülő eszközöket. A szervezők ügyeltek arra, hogy a múlt és a jelen ne csak szimbolikusan álljon szembe egymással, így a kialakított mesterséges út bal oldalán a már kivont, jobb oldalán pedig a jelenleg, vagy hamarosan hadrendbe álló típusok voltak elhelyezve.

img_4192.jpg

A JaK-52 típusú alapfokú kiképző gépek hazai pályafutásának egy 2015-ben bekövetkezett baleset vetett véget…

img_4188.jpg

…váltó típusa két-két Zlin 143 és 242 típusú, már modern fedélzeti rendszerekkel felszerelt könnyű felderítő,- és kiképzőgép.

img_4204.jpg

A könnyű helikopter kategóriát a Mi-2-es jelentette, utolsó állami üzemeltetője, a Légirendészeti Szolgálat is kivonta már a típust 2017 során.

img_4196.jpg

Tavaly év végén a Magyar Honvédség 20 darab H-145M típusú helikopter beszerzéséről döntött, az első gépek leszállítása idén ősszel esedékes.

img_4206.jpg

A 3304-es oldalszámú Mi-8-as képviselte a közepes teherszállító kategóriát. Váltó típusa, a H225M nem volt jelen a hétvégi rendezvényen. A Mi-8/17 típus élettartama várhatóan kb. 2025-ig fog kitartani Magyarországon.

img_0692.jpg

A dinamikus program 10 órakor vette kezdetét, a nyitó köteléket egy Zlin 242-es vezette, mely ez után visszatért Szolnokra, míg a kötelék többi tagja részt vett a későbbi bemutató feladatokban.

img_9935.jpg

FALCON6 hívójellel érkezik nagy bedöntéssel a nemrégiben beszerzett két Dassault Falcon 7X típusú repülőgép egyike. A 607-es oldalszámú gépet két héttel ezelőtt még szürke felségjellel sikerült Budapesten lencsevégre kapni.

img_9949.jpg

A 604-es oldalszámú A319-es egy éve van hadrendben. Felségjele szintén pár hónappal ezelőtt vált színessé a korábbi alacsony észlelhetőségű szürkéről.

img_9991.jpg

Hármas kötelékben érkeznek a Pumák. A légierő tíz Gripenje május közepe óta a kecskeméti repülőtér felújítási munkálatai miatt Pápára települt, a maradék négy gép pedig a Siauliai légi bázisról biztosítja a balti országok légterének védelmét.

img_0849.jpg

A helikopterek gyorsan helyet foglalnak a repülőtér túloldalán, hogy ne akadályozzák a hamarosan visszatérő Gripeneket. A szombat reggeli eső utáni magas páratartalmú levegőben a lapátvégeken kicsapódik a pára.

img_0787_1.jpg

A show sztárjai egyértelműen a vadászok voltak, a (Budapest közelében régen nem látott) alacsony, és gyors áthúzások bizonyára maradandó élményt adott a fiatalabb generáció számára, amely akár pályára is irányíthatja őket.

img_0825.jpg

Nem gyakori látvány az utánégető Budaörs fölött.

img_0876.jpg

A merevszárnyúak távoztával a helikoptereké lesz a főszerep, felszállnak távoli állóhelyükről a Mi-24-esek.

img_0066_1.jpg

Első találkozás a 331-es oldalszámú géppel, mely 25 évnyi pihenést követően idén tavasszal térhetett vissza újra a levegőbe.

img_0967.jpg

Tally on target ! A harci gépek feladata a földi célpontok támadása, és a vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonáinak támogatása volt.

img_0225.jpg

A „különlegesek” fast rope technikával hagyták el a Mi-17-est.

img_0237.jpg

A 701-es dinamikusan gyorsít, hogy minél gyorsabban elhagyhassa a helyszínt.

img_0173.jpg

A borult időben látványos torkolattüze van a PKM géppuskának.

img_0244.jpg

Helyszín biztosítva!

img_0292.jpg

Jól áll a gépnek az új, éjszakai rejtő szín.

img_1930.jpg

A tavalyi évhez hasonlóan a dinamikus bemutatót idén is a 702-es oldalszámú Mi-17-es repülte. A program zárása után egyből Csehországba vezetett az útja, ahol már két társa várja a Dark Blade elnevezésű, többnemzeti helikopteres gyakorlaton.

img_0488.jpg

A dinamikus program zárásaként a németek H145-öse is megmutatta magát a nagyközönségnek.

img_1978_1.jpg

Look ma, no hands! Azaz a helikopter vezérlését már számítógépek végzik, a pilóták így már a feladatok végrehajtására tudnak koncentrálni, kevésbé terheli le őket a gép „vezetése”.

img_1993_1.jpg

A látványt még szokni kell, a gép felépítése teljesen eltérő az eddig rendszerben lévő orosz helikopterekhez képest.

img_2002_1.jpg

Bemutatója végén dinamikus gyorsítással köszön el a német személyzet.

Szólj hozzá!
2018. november 08. 09:38 - T.Tom

Démonok Hajmáskér felett

Október 7-én a kora esti órákban éjjellátó szemüveg alkalmazásával hajtottak végre éjszakai gépágyús lövészetet a Magyar Honvédség Gripenjei a Hajmáskéri Gyakorló- és Lőtéren.

img_8119.jpg

20 órakor géppár érkezik a lőtér fölé. DEMON41 magassága 5000 láb, DEMON42-é pedig 6000, így tartva ezer lábas elkülönítést.

img_8117.jpg

Cleared Hot! Azaz tűzmegnyitás engedélyezve.

img_8118.jpg

A második rácsapás már meredekebben történik, így majdnem sikerül a teljes mozzanatot megörökíteni a képen.

img_8129.jpg

A második körnél már délkelet irányából támadnak a Démonok. Mivel a távolság itt nagyobb,így az ultranagy látószögű objektív képébe már belefér a teljes rácsapás.

img_8130.jpg

DEMON42 ismét nagyobb szögben érkezik. A zöld navigációs fény a repülőgépek jobb oldalán található, így a pilóta egy jobb fordulót követően vitte süllyedésbe a gépet.

img_8128.jpg

Eközben dolgozik az elhárítás, a zseblámpa fényével megzavart rókának sikerült méterekre elvonszolnia a fotós felszerelés felét.

img_8135.jpg

Mivel a fehér villanófény azonos időközönként villan fel, a fehér pontok közötti nagyobb távolság nagyobb sebességet is jelent. Habár a perspektíva nem merőleges, még így is látszik a felvétel utáni lassulás.

img_8136.jpg

20:55-kor utoljára üvölt fel a 27mm-es Mauser gépágyú, ez után az utasítás RTB, azaz Return To Base ! A lövészet során minden sorozatba három darab nyomjelzős lövedék volt betárazva.

Szólj hozzá!
2018. október 31. 20:58 - T.Tom

Szürke hétköznap

A cím ez úttal nem október utolsó napjának egyhangúságára, hanem a nemrég üzembe állított új, vagy éppen visszatérő típusok számunkra még szokatlan festésmintájára utal. A szerdai üzemnap alatt mind Kecskeméten, mind pedig Szolnokon érdekes típusok emelkedtek a levegőbe.

img_7630.jpg

Első külföldi útjára indul Kecskemétről a Magyar Honvédség néhány hónapja beszerzett Falcon 7X-e. HuAF500 hívójellel első országon kívüli célállomása Gdansk, ahonnan majd Strasbourgba repül tovább, és csak napnyugta után tér vissza Kecskemétre.

img_7640.jpg

A jobb hajtómű burkolata érdekes módon eltér a gép színétől.

img_7754.jpg

Alig egy órával később Szolnokon már fekete Szarvastehenek uralják az eget.

img_7783.jpg

A 720-as oldalszámú Mi-24V PHOENIX70 hívójellel repül a nap folyamán.

img_7815.jpg

Hamarosan levegőbe emelkedik típustestvére, PHOENIX71 is.

img_7842.jpg

A gépeket tavaly novemberben szállították Szentpétervárra, ahonnét idén szeptemberben tértek vissza a két „P” társaságában.

img_7898.jpg

RUBIK71 hívójellel kezdi meg berepülési feladatát a 701-es oldalszámú Mi-17-es, amely faroktartóján immár egy VOR antenna is található – a korábbi képek tanúsága alapján a 17-esek közül valószínűleg elsőként.

img_7907.jpg

A kiképzési feladat során két póttartállyal repültek a 24-esek, így kisebb megszakításokkal, de közel 3 órát töltöttek a levegőben.

img_7918.jpg

A 701-est közel egy évvel később szállították ki Novoszibirszkbe, mint a többi 4 nagyjavítható Mi-17-est. Júniusi leszállítását követően eltűnt a jellegzetes lóhere minta a szállítóhelikopterek közül.

img_7966.jpg

Egy járó hajtóművel való repülést gyakorolja a 711-es, mielőtt utoljára leszáll a nap folyamán.

img_7990.jpg

Dél körül levegőbe emelkedik RUBIK72 is, rá már nincs felszerelve a 701-esen megtalálható vibrációcsökkentő…

img_8004.jpg

…valamint a VOR antenna sem.

img_8025.jpg

A gép úticélja a szandai repülőtér, feladata ejtőernyős dobás.

img_8053.jpg

Az ejtőernyősök felvétele a sportrepülőtéren történt, a fedélzeten nagyjából 20 fő tartózkodik felszálláskor.

img_8073.jpg

Kellemes őszi háttérrel búcsúzik a repülőtértől a Mi-17-es.

1 komment
2018. október 09. 22:09 - T.Tom

Levegőben a Szürke Sólyom

Augusztus eleji érkezését követően október 9-én emelkedett először a levegőbe magyar felségjelzéssel a korábban 9H-AGO ideiglenes máltai, valamint HB-JSN svájci polgári lajstromjelet viselő Falcon 7X.img_2476.jpg

Kellemes őszi fényekben gurul felszálláshoz az immár 606-os oldalszámot viselő gép, háttérben az idősebb Tevékkel.

img_2492.jpg

Cleared for takeoff runway 12! A karcsú Falcon szárnyfesztávolsága csak három méterrel marad alatta az An-26-os 29 méterének.

img_2504.jpg

A berepülés alatt az üzem nem áll le, hamarosan érkezik vissza a 36-os oldalszámú Gripen.

img_2499.jpg

Rock ’n’ Roll !

img_2518.jpg

Open Skies feladatáról tér vissza a 406-os oldalszámú An-26-os.

kepkivagas.JPG

Mindeközben a Falcon útvonala nyomon követhető a Flightradaron, a berepülési program végül majdnem három óra hosszan tart.

img_2558_1.jpg

A gép végül negyed órával napnyugta után ér a 30-as küszöb fölé, feszegetve ezzel a fotós technika határait.

img_2565.jpg

A makulátlan festésű törzsön még visszaverődik a vörös égbolt, mielőtt a Sólyom végleg eltűnik a kerítés mögött.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása